Rogán jegyzője ellen kevés volt az ügynök vallomása
A bíróság szerint nem sikerült bizonyítani, hogy az V. kerület korábbi jegyzője, Rónaszéki László hivatali visszaélést követett volna el. Az ítélet elsőfokú, az ügyész súlyosbítást kért.
A bíróság szerint nem sikerült bizonyítani, hogy az V. kerület korábbi jegyzője, Rónaszéki László hivatali visszaélést követett volna el. Az ítélet elsőfokú, az ügyész súlyosbítást kért.
Négy év letöltendő börtönre ítélték első fokon Romániában Stelian Fuia volt mezőgazdasági minisztert, akit hivatali visszaéléssel vádolnak.
Lezárult a balmazújvárosi polgármesteri hivatalt érintő nyomozás, amelyet vesztegetés és más bűncselekmény miatt indított a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte a főügyészség pénteken.
Az RMDSZ volt parlamenti képviselőjét tisztázták egy kárpótlással kapcsolatos visszaélési ügyben.
Hivatali visszaéléssel és zsarolással vádolja a romániai korrupcióellenes ügyészség Mezei János gyergyószentmiklósi polgármestert, akit hétfő este vettek őrizetbe.
Hosszú ideje nyomoz az ügyészség az V. kerületi önkormányzatot érintő ügyekben, most meggyanúsították a korábbi jegyzőt és egy vállalkozót. A jegyző, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak, a VS.hu szerint Rónaszéki László lehet. A volt jegyző panasszal élt a gyanúsítás ellen, de elutasították.
A debreceni kapitányság volt főnyomozóját felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás, bűnsegédként elkövetett csalás és sikkasztás, rablás előkészítése, orgazdaság, közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés bűntettében mondták ki bűnösnek. Cziczás László óvadék ellenében szabadlábon van, és nem ment el az elsőfokú ítélethirdetésre. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnöke ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség - hangzott el a Kossuth Rádió szerda esti Krónikájában. Császti Ferenc nem akart nyilatkozni. Ügyvédje, Kardos Éva annyit mondott: védence ártatlan.
Hivatali visszaélés, csalás és magánokirat-hamisítás miatt egy év tíz hónap, végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Balatongyörök volt körjegyzőjét csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék.
Az ügyészség 12 rendőr és volt rendőr ellen emelt vádat. Kiderült, az egyik Pest környéki autópálya-alosztály dolgozói 2012 óta szervezett formában űzték a korrupciót: még a járőrautó kilométer-számlálóját is megbuherálták, hogy ne tűnjenek fel a pluszkörök. A pihenőkben "itt a piros, hol a piros"-ozó bűnszervezettől rendszeres támogatást kaptak a (nem) intézkedésért.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat egy csongrádi földhivatali munkatársat buktatott le, aki pénzért adta ki magánszemélyek részletes adatait. A bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a férfit, akit eltiltottak foglalkozásától.
Szabó Tímea PM-társelnök ügyészséghez fordul az RTL Klub parlamentből való kitiltásának ügyében. Hivatali visszaélés gyanújával kezdeményez eljárást a hatóságnál Kövér László intézkedése miatt.
Hatalommal való visszaélés címén büntetőfeljelentést tett a szlovén nemzeti nyomozóiroda (NBI) Alenka Bratusek ellen, amiért a volt kormányfő tavaly állítólag jogosulatlanul jelöltette magát európai uniós biztosnak - jelentette csütörtökön a Dnevnik című szlovén napilap.
Hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a tatabányai kormányablak négy munkatársa ellen – közölte a rendőrség pénteken.
2,8 millió forintnyi közpénzen utazott el egy 9 fős delegáció Kaliforniába a korábbi fideszes városvezetés idején Siófokról. Az új polgármester feljelentést tett, mert nem érti, hogy lett egy 4 napos hivatalos útból közel két hetes kirándulás önkormányzati dolgozóknak és családtagjaiknak.
Bűncselekmény hiányában mentették fel másodfokon a hivatali visszaélés vádja alól a volt titokminisztert. Az UD Zrt.-vel kapcsolatos ügy 2008 óta húzódik.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és hivatali visszaélés megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a jogosulatlanul kérelmezett területalapú támogatások ügyében.
A volt XI. kerületi polgármestert nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre, Lakos Imre volt XI. kerületi szabad demokrata alpolgármestert hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Molnár Gyula szerint az ügy a parlamenti választásokig el fog tartani, de meggyőződése, hogy az önkormányzati választásokra befejeződik.
Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a belgrádi különleges ügyészség Kasza József, az Agrobank pénzintézet szabadkai fiókjának volt igazgatója, egykori szerb miniszterelnök-helyettes ellen - írta szerdán az újvidéki Magyar Szó című napilap. Kasza József visszautasította a vádat, szerinte politikai leszámolásról van szó.
Hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki megbízott nyomozóként dolgozott a Siófoki Rendőrkapitányságon, és a rendőrség hivatásos állományába tartozott - közölte Horváth Szilárd főügyész pénteken.